Mindszenty szózatát idézték meg


2017. november 4.


Mindszenty-emlékéremmel tüntették ki Bíró László katolikus tábori püspököt, a Regnum Marianum katolikus közösséget és a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskolát pénteken. A Mindszenty József egykori esztergomi érsekről, hercegprímásról elnevezett elismeréseket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke adta át az Országház Vadásztermében.

– Hatvanegy évvel ezelőtt ezekben a napokban az utcákon már rend volt, az emberek arra készültek, hogy hétfőn munkába mennek. Ugyanakkor hatalmas feszültség volt mindenkiben, hiszen nem tudhatták, hogy jó vagy rossz irányba fordul nemzet sorsa. Ebben a feszült csendben hangzott el Mindszenty József rádióbeszéde, és ez a szózat akkor erőt adott és tisztességes utat jelölt a magyar nemzetnek – fogalmazott Lezsák Sándor köszöntőjében, mielőtt átadta volna a hercegprímásról elnevezett elismerést Bíró László tábori püspöknek.

A több évtizedes papi, főpásztori és papnevelő szolgálatáért, a magyar családokért és ifjúságért végzett fáradhatatlan, áldozatos munkájáért kitüntetett pap Lezsák Sándor szerint sajátos evangelizációs közegként tekint a katonaságra és a családjukból kiszakított honvédekre.

A Regnum Marianum közösséget több mint százéves, magas színvonalú ifjúságnevelő, közösségteremtő tevékenységért, a kereszténységet megtartó és megőrző lelkiségéért, nemzetünk összetartozását segítő szolgálatáért tüntették ki. A közösséget méltató Soós Viktor Attila, a Mindszenty Társaság tagja felidézte: a Regnum Maria­numot a XIX. század végén Budapest külvárosában alapították olyan papok, akik felismerték, hogy a nehéz sorsú gyerekeknek közösségre van szükségük, ahol nevelőik nemcsak hittanra tanítják őket, hanem egész étere szóló mintát is adnak nekik.

A mozgalom vezetői szerzetesi élethez hasonló, fogadalom nélküli közösségben éltek, és igyekeztek a nagyvárosi körülményekhez igazítva megújítani a papi szolgálatot. – A kommunizmus idején a regnumi papokat plébániákra helyezték, de a közösség élete titokban lakásokon, erdőkben folytatódott, ma pedig virul és működik – fogalmazott Soós Viktor Attila.

A Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola a több mint 25 éve tartó ifjúságnevelő és közösségteremtő tevékenységével, továbbá a Mindszenty Józsefről elnevezett kerékpáros zarándoklat megszerezésével érdemelte ki az elismerést. Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, a Mindszenty Társaság tagja az iskolát méltatva kiemelte: az iskolában a nevelőmunka három alappillére a liturgia a hitre nevelés érdekében, a művészetek a diákok fogékonnyá tétele érdekében, és a néphagyomány a hazaszeretetre nevelés érdekében.

A díjat adományozó Mindszenty Társaság 2004-ben alakult, célja Mindszenty József emlékének ápolása, a volt főpap történelmi életművének megismertetése a közvéleménnyel, a bíboros boldoggá avatásának szorgalmazása.

Magyar Idők


Vissza

 
Hír


mindszenty
imalanc
pantheon
tarsasag
emlekerem
osztondij
tamogatas
kapcsolat
elerhetoseg
 
 

Ma 2018. november 22. csütörtök, Cecília napja van.

hir
kep
hang
film
dokumentum
gondolat
emlekhely
szemle
archivum
 
 

Legutóbbi frissítés:
2018.07.30. Gondolat
Mindszenty öröknaptár
<<  November  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   
  9
  

Mindszenty József bíboros, herceprímás, esztergomi érsek címere