Vezéráldozatnak szánta Mindszentyt a kommunista zsarnokság


Vezéráldozatnak szánta Mindszentyt a kommunista zsarnokság

 

Hetven éve, 1949. február 3-án a Budapesti Népbíróság különtanácsa, a Rákosi-rendszer hírhedt vérbírája, Olti Vilmos elnökletével kezdte el tárgyalni Mindszenty József bíboros-hercegprímás kirakatpernek szánt, és koncepciós vádakon alapuló ügyét. A szovjet szuronyok árnyékában kiépülő kommunista diktatúra Mindszenty perét a rezsim egyik legfőbb ellenségének kikiáltott katolikus egyház szétzilálására, és a hívők megfélemlítésére akarta felhasználni.

 

Az egyházak megtörésére készül a lopakodó diktatúra

1948-at a rendszerváltozás előtti hivatalos történetírásban az eufemisztikus „fordulat éveként” emlegették. 1948 valóban komoly fordulatnak számít a legújabb kori magyar történelemben, csak teljesen más értelemben, mint ahogy azt az 1990 előtti kádári udvari történetírás dicsőítette.

A Magyar Kommunista Párt, valamint a Szociáldemokrata Párt felülről levezényelt egyesülése ugyanis negatív történelmi mérföldkőnek számít a második világháború utáni Magyarország történetében.

A két párt machiavellista egyesítésével az 1948. június 12-én százszázalékos kommunista dominancia mellett létrehozott Magyar Dolgozók Pártja (MDP), az 1945 utáni kérészéletű és gyenge polgári demokrácia végét, valamint a brutális elnyomáson alapuló Rákosi-rendszer sötét éveinek kezdetét szimbolizálta.

A diktatúra kiépítésében és megszilárdításában a közvetlen pártirányítás alatt álló erőszakszervezeteken kívül kiemelten fontos szerepet játszottak a kommunista pártagytröszt által konstruált és koholt vádakon alapuló perek.

A koncepciós perek legfőbb célja az általános megfélemlítés, és a rendszerrel szembeni bármi fajta ellenállás brutális megtörése volt.

A „fordulat évétől” kezdve mindezek szellemében futószalagon gyártották a magyar jogtörténet, valamint a magyar bírói és ügyészi kar örök szégyenét jelentő, ártatlan emberek tömegeit tönkre tevő, sok esetben pedig az életüket is kioltó koncepciós pereket.

A Rákosi-rendszer az egyházakra – különösen a római katolikus egyházra –, történelmi tradíciókon alapuló mély társadalmi beágyazottságuk és befolyásuk miatt kezdettől fogva úgy tekintett, mint a párthatalom első számú közellenségeire.

Rákosi Mátyás a „fordulat éve”, azaz a totális kommunista hatalom kiépítése után elérkezettnek látta az időt, hogy megtörje az egyházak befolyását.

Erre tette volna fel a koronát a vitathatatlan tekintéllyel rendelkező hazafias érzületű főpap, Mindszenty József esztergomi érsek és bíboros-hercegprímás, a magyar katolikus egyház feje ellen koholt büntetőper.

 

Már a nyilasok is közellenségként tekintettek a rettenthetetlen főpapra

A megalkuvást nem ismerő Mindszenty Józsefnek, Magyarország utolsó hercegprímásának hitbéli krédóját és emberi karakterét is kiválóan jellemezi főpapi jelmondata: „Devictus vincit”, azaz „Legyőzetve győzni”. Még veszprémi püspökként, erőteljesen felemelte szavát az 1944. október 16-án német szuronyok segítségével hatalomba ültetett Szálasi-kormány embertelen intézkedései ellen.

Amikor 1944. november 4-én a hatalmi tébolyban szenvedő Szálasi az úgynevezett nemzetvezetői esküt tette, és későbbi kommunista utódaihoz hasonlóan minden hatalmat a saját kezébe kaparintott, a nyilas adminisztráció megkövetelte, hogy a közalkalmazotti kar és az egyházi vezetők is tegyenek esküt a „nemzetvezetőre”.

Erre adta ki Mindszenty főpásztori körlevelét „Juramentum non – Nincs eskü” címmel, amiben kifejtette, hogy nem lehet a nyilas forradalmat és az egyházat egyszerre szolgálni.

Amikor a front elérte a Dunántúlt, Mindszenty Apor Vilmos győri és Shvoy Lajos székesfehérvári püspökkel, valamint Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapáttal együtt a nyilas kormánynak címzett memorandumot fogalmazott meg, amelyben felemelték szavukat az ország elpusztítása, valamint a zsidósággal szembeni atrocitások ellen.

Mindszenty a harcok beszüntetését követelő, a „Dunántúl főpásztorainak memoranduma” címet viselő dokumentumot személyesen adta át a nyilas kormányzat képviselőinek, 1944. október 31-én.

A válaszra nem is kellett sokat várnia a nyilasok célkeresztjébe került püspöknek, két héttel később Vajna Gábor nyilas belügyminiszter jóváhagyásával a papjaival együtt letartóztatták, majd 1944. december 22-én bebörtönözték a sopronkőhidai fegyházba.

Innen később Sopronba internálták és házi őrizetben tartották, amiből csak a Vörös Hadsereg alakulatainak bevonulása után szabadult ki, 1945. április elsején.

 

Kötelességem az ország jogai és szabadsága felett őrködni

Serédi Jusztinián hercegprímás halála után XII. Piusz pápa 1945. szeptember 8-án esztergomi érsekké nevezte ki Mindszenty Józsefet, akit október 7-én iktattak be új hivatalába.

Négy hónappal később, 1946. február 21-én XII. Piusz bíborossá avatta Mindszentyt, akihez látnoki szavakat intézett, amikor a Vatikánban a fejére helyezte a bíborosi kalapot: „A harminckettő közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!”

A katolikus hívők körében rendkívül nagy népszerűségnek örvendő bíborosra hamar felfigyelt az 1945 őszétől kíméletlen hatalmi nyomulásba kezdett kommunista párt. Mindszenty nem sokat kertelt, és nem rejtette véka alá véleményét a kommunisták antidemokratikus törekvéseivel szemben.

A bíboros élesen kikelt a hazai svábok kitelepítése, valamint a katolikus és jobboldali sajtó korlátozása, továbbá a szabadságjogok egyre erőteljesebb megnyirbálása ellen.

Mindszenty József vitathatatlan tekintélyével és megalkuvás nélküli szókimondásával 1947-re a hazai antikommunista politika egyik vezéralakjává vált.

Erőteljesen kiállt a kereszténydemokráciáért, a keresztény erkölcsi törvényeken alapuló polgári társadalomért, amire mint egyetlen lehetséges alternatívára tekintett a kommunisták által hirdetett szocializmus, valamint a diktatórikus, úgynevezett népi demokráciával szemben.

Mindszenty erőteljesen bírálta a kommunista párt féktelen antiklerikalizmusát, a Rákosiék által megkaparintott politikai rendőrség egyre kíméletlenebb önkényét, és az ország közállapotának viharos sebességű romlását.

Rákosi Mátyás kinyilatkoztatására, miszerint az egyházi vezetőknek nincs joguk politizálni, Mindszenty a következőket válaszolta, Pázmány Péter szavait idézve:

„Senki sem tilthat el attól, hogy nézeteimet az ország közügyeiről szabadon elmondhassam. Kötelességem az ország jogai és szabadsága felett őrködni.” Rákosi, aki nem szokta meg, hogy ellentmondjanak neki, majd felrobbant a dühtől a rendíthetetlen főpap „arcátlan pimaszsága” miatt.

 

És ha egyszer kézbe vesszük a fiatalembert, Róma kapálózhat

A féktelen hatalmi nyomulásba kezdett kommunisták és az esztergomi hercegprímás közt kibontakozó egyre élesebb küzdelem nem sok jóval kecsegtetett Mindszenty jövőjét illetően.

A főpap letartóztatását és meghurcoltatását Rákosi egyre durvábban fenyegető szavai is előre vetítették: „Hogyha Mindszentyvel az egyház nem csinál valamit a legközelebbi hetekben, akkor majd csinálunk mi, és ha egyszer kézbe vesszük a fiatalembert, akkor Róma kapálózhat, mert a magyar demokrácia stabilitásának jele, hogy mit csinál azzal az emberrel. És nekünk meg kell mutatni, hogy ez a rendszer stabil, nem lehet velünk tréfálni.” Az 1948-ra kizárólagos befolyást szerzett bolsevista propagandasajtó a pártközpont, személyesen Rákosi utasítására kíméletlen lejárató hadjáratba kezdett a bíborossal szemben.

1948. december 19-én a pártlapban, a Szabad Népben Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, és Cavallier József kommunista nyomásra közösen jegyzett nyilatkozata jelent meg, egy Mindszentyt kritizáló rendszerpárti apológiaként.

Egy héttel később, 1949. december 26-án, karácsony másnapján, az ÁVH egyik különítménye rajtaütésszerűen megszállta az esztergomi érseki palotát, házkutatást tartott, majd a hangosan tiltakozó bíborost hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, valamint „valutaüzérkedés” gyanújával őrizetbe vették. Mindszenty bíborost Esztergomból az ÁVH rettegett, Andrássy út 60. szám alatti központjába szállították.

 

Kínzással és bódító szerekkel csikarták ki a „beismerő” vallomást

A letartóztatott főpapot az ÁVH szadista pribékjei a hírhedt Décsi Gyula ávós alezredes vezetésével vették „kezelésbe”. Szokásukhoz híven kínzással és pszichotrop szerek bevetésével csikarták ki belőle a beismerő vallomást.

A kommunisták biztosak voltak a dolgukban, mert a nyomozást felügyelő belügyminiszter, Kádár János már a per megkezdése előtt közleményben ismertette a bíboros úgymond beismerő vallomását.

A pártsajtó pedig uszító hangnemben, „a dolgozó nép által akart példás büntetés kiszabását” követleve vezette fel a fővárosi törvényszék Markó utcai épületében 1949. február 3-án elkezdett teátrális tárgyalást.

A Budapesti Népbíróság erre felállított különtanácsát Olti Vilmos, a kommunista rendszerhez való hűségét az „osztályellenség” ellen kiszabott számos törvénytelen halálos ítélettel bebizonyított vérbíró vezette.

A vádat az ugyancsak hírhedt és véresszájú ügyész, Alapy Gyula képviselte, akit az a „megtiszteltetés” ért, hogy Rákosi őt nevezte ki később a Rajk-per fővádlójának is.

 

Szándékaikkal szemben, a kommunisták tették az ellenállás szimbólumává

Az úgynevezett nyilvános tárgyaláson a sajtó képviselőin kívül „közönségként” csak az ÁVH javaslata alapján gondosan kiválasztott személyek vehettek részt.

A fővádlott Mindszentyn kívül további hat személyt ültettek a vádlottak padjára, az „államrend megdöntésére készülő klerikális reakció ügynökeiként”, Baranyay Jusztin egyetemi tanárt, Zakar András prímási titkárt, Nagy Miklóst, az Actio Catholica titkárát, Ispánki Béla kollégiumi prefektust, Tóth László újságírót, valamint herceg Esterházy Pál egyetemi lelkészt.

A koholt vádpontok között a demokratikus államrend megdöntése iránti szervezkedés, hűtlenség, kémkedés és a valutaüzérkedés szerepelt, amit Alapy szerint a vádlottak „a terhelő adatok súlya alatt beismertek”.

A népbírósági különtanács 1949. február 8-án kihirdetett ítéletével valamennyi vádlottat bűnösnek mondta ki az ellenül felhozott vádpontokban, amiért Mindszenty bíborost főbüntetésül életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A per miatti nemzetközi felháborodás és tiltakozóhullám hatására Rákosiék ugyanis nem merték megkockáztatni Mindszenty kivégeztetését. Többek között az Egyesült Államok kormánya, XII. Pius pápa, és az európai szellemi élet számos kiválósága tiltakozott, de az ENSZ közgyűlése is napirendre tűzte az ügyet.

Ennek ellenére Alapy a bíborossal szembeni halálbüntetés kiszabása iránt jelentett be fellebbezést, ám Mindszenty ítéletét a felsőbíróság helybenhagyta. Az ítélet hírére XII. Piusz pápa 1949. február 12-én mindenkit kiközösített, aki részt vett a bíboros elítélésében.

A katolikus egyházfő az Acerrimo Moerore című apostoli levelében többek között ezt írta Mindszenty koholt elítéléséről: „Az az egész kultúrvilág által elutasított ítélet, amelyet ott a Duna partján hoztak a római Anyaszentegyház egy kimagasló bíbornoka ellen, itt a Tiberis partján az Örök Városhoz méltó tiltakozó kiáltást váltott ki.”

Rákosiék terve végül nem vált valóra, és nem sikerült megsemmisíteniük a magyarországi katolikus egyházat. Mindszenty József bíboros-hercegprímás rendíthetetlen hite és személye így vált a zsarnoksággal szembeni ellenállás örök szimbólumává.

 

origo.hu

Vissza


 
Hír


mindszenty
imalanc
pantheon
tarsasag
emlekerem
osztondij
tamogatas
kapcsolat
elerhetoseg
 
 

Ma 2019. július 22. hétfő, Magdolna napja van.

hir
kep
hang
film
dokumentum
gondolat
emlekhely
szemle
archivum
 
 

Legutóbbi frissítés:
2019.01.14. Gondolat
Mindszenty öröknaptár
<<  Július  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  2
    

Mindszenty József bíboros, herceprímás, esztergomi érsek címere