Két istentelen önkényuralom valódi arca


2019. október 24.

Két istentelen önkényuralom valódi arca

 

Megrendítő olvasmány Mindszenty József bíboros, hercegprímás Kommunista arcélek című kötete. A szerző 1956 novemberében menedékjogot kért az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén, ahol aztán tizennégy (!) esztendőn keresztül tartózkodott – a kényszerű fogságban keletkezett jegyzeteiből állt össze a jelen kötet, melyről Cserháti Ferenc segédpüspök, a Mindszenty Alapítvány kurátora a következőket írja a kötethez csatolt ajánlóban: „Az Emlékirataimmal ellentétben Mindszenty bíboros ezt a kéziratát eredetileg nem kiadásra szánta.

Ez már abból is kitűnhet, hogy fogalmazását teljes nyíltság és szókimondás jellemzi, ami viszont mindig is meghatározta jellemét. Ahogy a cím is utal rá, a jegyzetek elsősorban a kommunista vezetők tevékenységét taglalják, de a bíboros e tanulmányok között külön fejezetet szentel a hitleri és kommunista diktatúra összehasonlításának is. Ezek a kéziratok páratlan mélységű kutatómunkáról tanúskodnak, és feltárják a két istentelen önkényuralom valódi arcát.”

Aztán következnek egymás után a „kommunista arcélek”: az első részben elsősorban a szovjet alakok, Sztálinnal az élen, a másodikban a magyarok (Rákosival az élen). Minden jel, minden ember Sztálin felé mutat, benne csúcsosodik ki az időben előre és hátra egyaránt minden és mindenki – a szerző Sztálin jellemzéséhez forrásként többek között Hruscsov 1956. február 25-én, a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán elmondott beszédét használja, és ez – mint a kötet sajtó alá rendezője és az elképesztően aprólékos és hasznos jegyzetapparátus szerzője, Soós Viktor Attila mondja – „végigkíséri a kötetet, a bíboros konklúziói, összevetéseinek eredményei nagyon fontos reakciók Hruscsov beszédére”.

Az olvasó egy idő után beleszédül, aztán szinte belefásul ennyi borzalomba, ennyi szörnyűségbe – de aztán mégsem fásul, fásulhat bele, mert a valóság szörnyűségeibe nem lehet belefásulni; Mindszenty pedig kérlelhetetlenül, egy történész szenvtelenségével sorolja adatait (melyet elsősorban az angol nyelvű irodalomból és sajtóból merít, ami meglehetősen furcsává teszi a hivatkozásait, de teljesen érthető amúgy, hiszen ezekhez fért hozzá), fűzi hozzájuk meglátásait, amelyekben pengeéles, metszőn gunyoros megállapítások is gyakran helyet kapnak: „Mao Ce-Tung elnök »pontos vizsgálatok alapján« csak 725 000-re teszi a kínai forradalom áldozatainak számát 1957. március 20-ig. Az ilyen számok megadásában a bolsevisták szerények.”

Hruscsov elemzése (melynek során hetvenegy különböző arcát mutatja meg a szovjet vezetőnek) félelmetesen pontos és hibátlan, csakúgy, mint a Hitler és Sztálin összehasonlítását elvégző fejezet: „Én mindkettő tevékenységét végigéltem, mindkettőt láttam elháríthatatlan, félelmetes meteorként és hullásukban; tanaik rapid terjedését és csődjét. Gyümölcseikbe beleiszonyodtam. Láttam a kettejükbe rokkant világot és emberiséget. A legborzalmasabb helyen volt kettejük összecsapásában az én kis megcsonkított, boldogtalan hazám, nemzetem.

Ők a sír szélére vitték azt, és beárnyékolták életemet. Ültem is mindkettő börtönében, és nem személyi méltóságom megőrzésével.” Hatalmas tudásanyag, néhány szó segítségével lejegyzett beretvaéles jellemrajzok, mindenre kiterjedő figyelem és a nemzetért, a vallásért való odaadás jellemzi ezt a könyvet, melyből – kis túlzással – meg lehetne tanítani ennek a szerencsétlen és rettenetes korszaknak a történetét. Kötelező olvasmány.

 

Mindszenty József: Kommunista arcélek. Szépmíves Könyvek, Budapest, 2019.


Magyar Nemzet


Vissza

 
Hír


mindszenty
imalanc
pantheon
tarsasag
emlekerem
osztondij
tamogatas
kapcsolat
elerhetoseg
 
 

Ma 2019. december 12. csütörtök, Gabriella napja van.

hir
kep
hang
film
dokumentum
gondolat
emlekhely
szemle
archivum
 
 

Legutóbbi frissítés:
2019.07.31. Gondolat
Mindszenty öröknaptár
<<  December  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  4  5
12
     

Mindszenty József bíboros, herceprímás, esztergomi érsek címere