Bágya Rita: Laudáció Páter Ferencz B. Ervin ferences szerzetesről

Ferencz Béla néven 1920. május 20-án látta meg a napvilágot Gyergyószárhegyen. Földműves családban nevelkedett. Szüleinek tíz gyermeke született, de testvérei közül hatan kicsi korukban meghaltak, hárman a háborút nem élték túl, így egyedül maradt.

10 éves volt, amikor Marosvásárhelyre, a Római Katolikus Főgimnáziumba került. Már akkor elhatározta, hogy Szent Ferenc gyermekei közé lép. Tanulmányait 1930 és 1938 között Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában végezte.76 esztendeje, 1938-ban lépett be a szerzetesrendbe Medgyesen. A teológiát 1939 és 1944 között Vajdahunyadon végezte.

1942. október 8-án ünnepi fogadalmat tett.

1943. június 20-án szentelte pappá Gyulafehérváron Márton Áron püspök a következő szavakkal: „Vértanúkká szentellek titeket!”

Első állomáshelyén, 1944-ben Fogarason káplán. Ez év augusztus 30-án  Románia II. világháborúból való puccs-szerű kiugrását követően, a „nacionalista, horthysta, elvakult fajgyűlölő, s mint a román nép legnagyobb ellenséget” vádjával – több száz értelmiségivel együtt letartóztatták. Egy hónap fogság után szabadonbocsátották az orosz városparancsnok közbenjárására, de egy év kényszerlakhelyre ítélték a kolostorba.

Több évtizedes szerzetespapi élete során, igen sok helyen szolgált.Amikor törvénybe hozták, hogy papok nem lehetnek iskolaigazgatók, elküldték, hogy tanítói képesítést szerezzen, de alig került vissza, már Kolozsvárra rendelték a Bolyai Tudományegyetemre. Itt l945 és 1947 között klasszika-filológiából tanári oklevelet szerzett.

1947-ben a Collegium Seraphicum prefektusaként Székelyudvarhelyen teljesített szolgálatot. Ennek az évnek utolsó napján a román királyt elűzték, és megindult a papok elleni hajsza. A híres költő Pap Asztrik helyére, akinek menekülnie kellett, P. Ferencz Ervin atyát helyezték, hogy Csíksomlyón átvegyea kispapok vezetését. 1948-ban kitették az intézetből, ahol igazgató volt, ekkor kezdődött üldöztetése. Paptársával együtt Zetelakára került. Később innen is menekülnie kellett. Ezekről az időkről hadd idézzem Őt:

„Elég kellemetlen volt az ottani pályafutásunk, mert az újságok állandóan rólunk írtak, tudniillik nem bírtak velünk a hatóságok. Mikor 1949-ben elmentünk az utolsó nagy csíksomlyói búcsúba, kérdezi a püspök, hogy na, mit csináltatok Zetelakán, mi az eredmény? Mutatom az újságcikket:„A gazember két barát” címmel. Elkacagja magát Márton Áron, kihúzza a fiókját, és elővesz egy másik cikket, aminek a címe „A rablólovag Márton Áron”. Csak annyit tett hozzá, nem a legrosszabb társaságban vagytok, fiaim. Azt a jelenetet soha nem felejtem el, ilyen kitüntetés csak egyszer ért még életemben. Már ott a búcsúban le akarták őt tartóztatni, csak nem fértek hozzá. Azonban pár nap múlva hívatták Bukarestbe, hogy odaúton elfoghassák. Gyulafehérvár és Tövis között elállták az útját, kirángatták a kocsiból, és ezzel megkezdődött az ő kálváriája is. Halálra ítélték, majd életfogytiglanra változtatták az ítéletet, s mi maradtunk püspök nélkül.”

Zetelakát követően Ervin atyát Fogarasra irányította az akkori titkos ordinárius, ahol a Duna-csatornához hurcolt plébános munkáját kellett átvennie.

1951. augusztus 20-án a kommunista hatalom rendtársaival együtt a máriaradnai kolostorba hurcolta. Elhurcoltatására így emlékezett vissza Ervin atya egy beszélgetésben: „Olyan világ volt akkor, hogy úgy feküdtünk le, nem tudtuk, mire kelünk. Onnan háromfelé osztottak minket, de engem ott tartottak, mint harangozót és kántort. Egy hét múlva elvitték a Maros túloldalán lévő Lippafőesperesét, s a gyulafehérvári illetékesek engem neveztek ki a helyére. Így lett belőlem egyszerre főesperes is, harangozó is. Mikor 1953-ban meghalt Sztálin, jöttek a hatóságtól, hogy harangozzunk, de egyedül nem győztem, erre küldtek három milicistát, azokkal három napig húztuk. Mikor aztán bevégeztük, mondtam nekik, hogy máskor is szívesen látjuk őket ilyen esetben. ”

P. Ferencz Ervin atyát a XIII. Leó pápa Rerumnovarum című enciklikájáig visszanyúló kereszténydemokrácia eszméje egész életében foglalkoztatta. Már 1937-ben szemináriumi dolgozata jelent meg a témáról, amelyet a kisszeminárium önképzőkörében adott elő, majd a Remény című folyóiratban közölt. Az 1951–1952-es máriaradnai deportálás idején pedig a kolostorban úgynevezett „szabadegyetemi” program keretében heti rendszerességgel beszélt róla. Az 1954–1955-ös politikai enyhülés korszakában fogalmazódott meg benne és sorstársaiban a gondolat, hogy jó lenne létrehozni egy olyan pártot, amelynek tagjai szívügyüknek érzik, keresztény és demokratikus alapokra helyezni a közéletet. Ezt az elképzelést szolgálta volna a Kereszténydemokrata Dolgozók Pártja.

Aztán bekövetkezett 1956. Erdélyben is felerősödött a szervezkedés, miközben feszült figyelemmel hallgatták éjjel-nappal a rádión a magyar forradalom és szabadságharc eseményeit. Itt hallotta élő egyenes adásban Mindszenty József bíboros, hercegprímás híressé vált november 3-i rádió beszédét is Ervin atya.

„Valaki egy évvel később eldicsekedte, hogy itt is lehetett volna valami” – szokta mondta Ervin atya. A szervezkedés a Securitate tudomására jutott, és P. Ferencz Ervint 1957. december 4-én, államellenes szervezkedésért, a Kereszténydemokrata Dolgozók Pártjának titkos szervezéséért letartóztatták, majd kilenchónapos vizsgálati fogságot követően az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc Romániába importálásának vádjával,a hírhedt Szoboszlay-perben Temesváron, több társával együtt halálra ítélték. Tízüket ki is végezték, Ervin atyát végül életfogytiglani kényszermunkára ítélték: Aradon, Jilaván, Galacon, Botosani-ban és Szamosújvárt raboskodott. 1963 őszén a Luciu-Girgeni-i munkatáborba került, ahonnan 1964. augusztus 2-án közkegyelemmel szabadult.

Ervin atyának a keresztény alapokon nyugvó társadalmi béke gondolatát tartalmazó és a jövőbeli közjót szolgáló írását annak idején elkobozták, de éppen a Securitatenak köszönhetően a szöveg fennmaradt. Azóta magyar nyelven nyomtatásban is megjelent. Ervin atya ezzel kapcsolatban mindig elmondja: hosszú életének megkoronázását jelenti, hogy a kereszténydemokrácia gondolatát mára már közéleti rangra emelték.

Szabadulása után Battonyától három kilométerre egy plébánián szolgált 12 esztendőn át. 1976-ban ferences templomigazgató Kolozsvárott.

1980. november 5-én újra letartóztatták„rózsafüzérekkel való üzérkedés vádjával” és közbűntényesként két évre ítélték. Ezekre az időkre így emlékezett visszaP. Ferencz Ervin egy vele készült interjúban:

„A pincében gyártottam éjszakákon keresztül rózsafüzért. Az egész ország hozzám járt, mert sehol az égvilágon nem lehetett kapni. Egy évig folyt a per, hiába próbált a püspök kimenteni, nem lehetett. Már a Securitatén megmondták előre, mennyire fognak ítélni. A magyar írók s a magyar politikusok mind fölemelték a szavukat mellettem, de hiába. Bekerültem a szamosújvári, onnan elkerültem a bukaresti börtönbe. Egyszer jött két ezredes egy Volgával értem. Gondoltam, most szabadulok, visznek haza, díszkapu vár Kolozsváron. Erre bevittek a szeku országos központjába. Ez olyan volt, mint Budapesten az Andrássy út 60. Sok minden következett ott, levetkőztetés, meg minden, nem akarom elmondani. Kérdeztem tőlük a kihallgatáson, hogy talán a rózsafüzér veszedelmesebb, mint az atombomba? Azt mondták, hagyjunk békét a rózsafüzérnek, halálra van ítélve kémkedésért. Na, gondoltam, ennek a fele se tréfa, de nem tudtam elképzelni, mi lehet. Kértem az Úristent, világosítson meg, hogyan tudnék védekezni. Kilencedik napon eszembe jutott, mit vélhettek ők kémkedésnek. Ellenőrizték, amit mondtam, mindent igazoltak, három nap múlva szabad voltam, mehettem vissza a bukaresti börtönbe. Akkor már hatvanéves elmúltam, el kellett volna engedjenek, de a börtön igazgatója nem merte alkalmazni rám a törvényt, visszaküldött a börtönszigetre. Ott betettek a legszörnyűbb helyre, a kivégzendők közé. Az ottani parancsnok egy öreg főtörzsőrmester volt, ráismertem. Ő mentette meg az életemet 1957-ben egy másik börtönben, mikor olyan beteg lettem, hogy már búcsúztattak. Akkor bedobott néhány tablettát a cellámba. Mikor most megkérdezte, miért vagyok ott, azt válaszoltam, azért, hogy a 25 évvel korábbi jóságát meg tudjam köszönni. Olyan jelentést írt rólam, hogy egy hét múlva már Somlyón voltam – éppen augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján.

Akkor lettem végleg szabad – 1982-t írtunk.”

Szabadulása után Marosvásárhelyen, Désen, Déván, majd újra Désen teljesítette papi szolgálatát.

Désen volt,1989-ben Ceausescu bukásakor, mire így emlékezett: „Mikor elindult a tüntetés, Böjte Csaba, aki akkor káplánom volt – titkos ferences novíciusként –,meghúzta a harangot. Az egyik atya kétségbeesve rohant hozzám, hogy sem az ortodoxoknál, sem a reformátusoknál nem harangoztak, csak nálunk, ebből baj lesz.

Na, gondoltam, én úgy megpofozom ezt a fiatal legényt, de úgy…

Hát kérem, nem pofoztam meg, mert jólesett.

Estére már tudtam, hogy Ceausescu megbukott, azért nem pofoztam meg, ha nem, megpofoztam volna. Ez a Csaba beállt a tüntetők közé, s akkor a világi fekete ruháját átváltoztatta a barna csuhájára. Mikor a térre értek, a munkások a nagy lelkesedésben feltaszították a városháza erkélyére, hogy beszéljen. De akkor ő még nem tudott jól románul – most már jól tud –, hát elkezdte a Páter nostrut, a Miatyánkot.

S akkor a rendőrök térdre mind. Ilyet még nem látott a szocializmus. Utána kérte, hogy akik tudnának magyarul, azokkal mondjuk el magyarul is. Erre az egész nép elmondta magyarul is. Első eset volt, hogy nyilvánosan elhangzott ez az imádság.”

Azóta is hallatszik, s talán egyre hangosabban a magyar Miatyánk. Böjte Csaba árvaházaiban, több száz gyermek ajkáról csendül fel újra és újra, nap, mint nap...„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod! Legyen meg a Te akaratod!”

De legyen meg! – mondhatnánk bátran, sietve hozzátéve persze: kérjük, bár meg nem érdemeljük, hogy amint a Mennyben, úgy a Földön is.

A mindennapi kenyérről és a sok munkáról is gondoskodott az égi Atya, hiszen 1997–2013-ig– szülőfalujában – a gyergyószárhegyi ferences kolostor házfőnöke és a ferences templom igazgatója volt P. Ferencz Ervin.

Ervin atya bárhol volt,papi teendői mellett számos más tevékenységet is folytatott–így volt ez Gyergyószárhegyen is. A kommunista diktatúra 1989-ben történt bukása után harcolt az elkobzott vagyonok visszaszerzéséért, és nem csak harcolt, vissza is szerezte a kolostorhoz tartozó birtokokat, erdőket. Kájoni Akadémia Alapítványt hozott létre, nyugati segítséggel modernizálta a helyi orvosi rendelőt, kulturális rendezvényeket szervezett, renováltatta a ferencesekhez tartozó épületeket. Felújította a gyergyószárhegyi ferences templomot és a hozzá tartozó kriptát, kiépítette a könyvtárat, fenyőerdőt ültetett a kolostor mellé, gyümölcsöst telepített, sóbarlangot létesített. Közben természetesen papi teendőit is végezte. Lelkigyakorlatokat, missziókat vállalt, és fogadta a hozzá fordulókat, zarándokokat.

Itt, szülőfalujában élhette meg P. Ferencz Ervin, hogy 52 esztendő után, 2010-ben a kolozsvári táblabíróság felmentette az 1958-as Szoboszlay-per 57 elítéltjét, elismerte ártatlanságukat, és ezzel a kommunizmus idején elindított pert teljes egészében semmissé nyilvánították.

Életútjának elismeréseként 2006. október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszjét, 2011. március 14-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.

„Az első állampolgárságomat az édesanyámtól, a másodikat háromhetesen a nagyhatalmaktól, a harmadikat az anyaországtól kaptam” – mondta P. Ferencz Ervin, amikor 2012. decemberében, 92 esztendős korában ismét magyar állampolgár lett.

2013. augusztus 1-jétől Csíksomlyón teljesíti papi szolgálatát.

***

Befejezésként, engedjenek meg egy személyes szálat…

Mikor Gyergyószárhegyen jártunk társaimmal, évről-évre a Kájoni János Gyermekotthon étkezőjében faggattuk Ervin atyát életéről, a történelemről, hiszen számunkra Ő maga az élő történelem. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményeként üzemelő árvaházban későestékbe nyúló beszélgetések voltak ezek.Eredetileg adományokat vittünk, mégis mindig úgy jöttünk el, hogy mi kaptunk. Csergő Hajnival és Jóskával a Gyermekotthon vezetőivel való beszélgetéseket, az ott élő gyermekek szeretetét és Ervin atyát kaptuk ajándékba.

Ervin atyát, aki mindig mesélt nekünk.Nem csak az életéről, de Bartis Ferenc szárhegyi íróról, költőről, kinek És mégis élünk című versét kívülről szavalta, még ma is fülemben csengnek a szavak…

Mesélt a Lázár-kastély történetéről, s arról, hogy itt nőtt fel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, valamint szó esett Kájoni János ferences pap, író, híres zeneszerző, orgonaépítő, nyomdaalapító, a szárhegyi kolostor egyik építőjéről is és még hosszan sorolhatnám.

P. Ferencz Ervin élete szenvedésben és lelkiekben gazdag életút, mégis hitét, reményét és humorát soha nem vesztette el. Egyik kedvenc történetem tőle, mikor ezt mesélte: Egy születésnapi kis összejövetelen voltam, ahol az egyik paptársunkat köszöntöttük. Az egyik atya köszöntve a másikat, mondta a 90 éves atyának, hogy „Isten éltessen sokáig és adjon neked még jó 10 évet” – mire én felkiáltottam – mondta Ervin atya: „Na, na! A Gondviselést nem lehet csak úgy korlátozni!” 

Ez a mondat azóta is szívemben él.

S milyen igaz. Sok évvel ezelőtt ott a konyhában szerintem egyikünk sem gondolta… Ervin atya mesélt, én hallgattam. Most itt a Parlamentben, a világ legszebb munkahelyén, Ervin atya hallgat és én mesélek.

Kedves Ervin atya!

A Gondviselést valóban nem lehet korlátozni!

Tanúságtevő életéért, Krisztusért és az Ő egyházáért, Erdélyért és az erdélyi népért vállalt áldozatos munkájáért, P. Ferencz B. Ervin ferences szerzetest a Mindszenty Társaság, Mindszenty Emlékéremben részesíti.

 

A Csíksomlyói Szűzanya kísérje minden léptét, Isten áldja és tartsa meg életét!


Vissza

 
A Mindszenty Társaság


mindszenty
imalanc
pantheon
tarsasag
emlekerem
osztondij
tamogatas
kapcsolat
elerhetoseg
 
 

Ma 2020. május 26. kedd, Fülöp és Evelin napja van.

hir
kep
hang
film
dokumentum
gondolat
emlekhely
szemle
archivum
 
 

Legutóbbi frissítés:
2019.07.31. Gondolat
Mindszenty öröknaptár
<<  Május  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      3

Mindszenty József bíboros, herceprímás, esztergomi érsek címere